Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Blog bejegyzések listája

  • Kultúrharc a nyugati művészet ellen

    A nyugati előadóművészet és irodalom elleni kereszteshadjárat minden eddiginél magasabb szintre hágott. A keresztesvitézek azt vallják, hogy a klasszikus színdarabokat és zeneműveket vagy át kell írni az ő világszemléletük szellemében, vagy törölni kell őket. Így esett meg, hogy a Carousel című musical új feldolgozása egészen másként végződik, mint az eredeti.

  • Olvasás-pandémia

    Ma már nem titok: a politikai korrektség valójában inkorrekt gondolkodást mutat. Egy ideje, többek között a gyermekirodalom új szemléletű olvasását javasolják nekünk, amely természetellenesen módosítja a műveket, és saját nézőpontját alkalmasabbnak véli, mint klasszikus felfogásunkat a szereplőkről és az elmesélt történetekről.

  • Emberistenek

    A pandémia valóságos aranybánya, ha valaki a világ újraformálását tervezi. Márpedig az emberistenek azt tervezik.

  • A transzpolitika nyomorúsága

    Vannak emberek, akik sehol sincsenek jelen igazán. Az étkezőasztalnál a telefonjukat nyomkodják, az év első munkamegbeszélésén már a vakációjukat tervezik, és míg Nápolyban a szusi, Tokióban a pizza esik nekik a legjobban.

  • A korrupcióról

    De miért használják a korrupció vádját ellenünk? Azért, hogy egyaránt hassanak az emberek igazságérzetére és irigységére annak érdekében, hogy hiteltelenítsék a politikát. Azért, hogy azoknak az országoknak, köztük hazánknak, akik féltve őrzik nemrég visszaszerzett függetlenségüket és továbbra is nemzeti közösségeik érdekeit tekintik elsődlegesnek, lejárassák és hiteltelenítsék a vezetőit, intézményeit.

  • Középpontban a szex

    Nagyon fontos lenne, ha újra normálisan tudnánk beszélni a szexről, ami végül is a fennmaradásunkat érintő legfontosabb kérdés. A metoo, a szivárványcsaládok, a reprodukció megnehezülése, a spermaszám csökkenése az emberi faj fennmaradását veszélyezteti. És akkor még nem beszéltem a biológiai nem elleni dühödt támadásokról, a transzok (?) jogainak előtérbe helyezéséről, a nemváltoztatások népszerűsítéséről, a velünk született nemiség megkérdőjelezéséről. Ha nincs férfi és nő, mint ahogy a fejlettek állítják, akkor minek a nemváltoztatás? Akkor miért vannak transzok? Válaszok helyett kirekesztés, megbélyegzés, ellehetetlenítés. Tisztára, mint a legsötétebb kommunista időkben.

  • Európa 2021

    2004-ben lelkesen, tele reménnyel, és de azért szorongva váltunk az Európai Unió tagjaivá. Ma, 2021-ben, majdnem két évtized tapasztalatával a hátunk mögött, ha mérleget még nem is vonhatunk, eddigi tapasztalataink alapján azért egyfajta számvetést készíthetünk.