Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Szerző írásai

  • Egy „egésztudású” eszmefuttatása arról, hogy rajta kívül mindenki kutyaütő

    Köszönet illeti Orbán Krisztiánt, hogy hitet tesz a magyar demokrácia mellett! Most, 2017-ben, a NER hetedik évében ugyanis, először, félelem nélkül, saját néven publikálta írását a spéderi/simicskai Indexen (Száz év szorongás (2017). Ezt megelőzően Publius Hungaricusként jegyezte opuszait, (A féltudású elit alternatívája (2007), A negyedszázados esély, avagy a féltudású politikai elit alkonya (2009), Felzárkózás a Nyugathoz: mit tehet a magyar elit? (2016) melyekben, ahogy most is, féltudásúnak és alkalmatlannak bélyegezte a magyar elitet, ami rá, rokonaira és üzletfeleire értelemszerűen nem vonatkozik. Mindez azt jelenti, hogy míg a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok alatt diktatúrás félelmek akadályozták abban, hogy nevével vállalja véleményét, ma ilyen fenntartásai nincsenek. Nyilván lecsekkolta, hogy a fékekkel és ellensúlyokkal körülbástyázott demokráciánkban immár semmilyen retorziótól nem kell tartania, nyugodtan coming outolhat és ráterhelheti eszmefuttatásait a nagyérdeműre.
  • Felhagytak minden reménnyel

    A baloldal, élén az új üdvöskékkel, a momentumos fiatalokkal, nagyot ment az olimpia ellen. 260 ezer aláírást gyűjtöttek azért, hogy Magyarország ne lehessen Párizs illetve Los Angeles kihívója. Arra most nem vesztegetnék szót, hogy a magyar pályázat ellehetetlenítése mennyire előnyös a két másik város számára, mert ez a napnál világosabb. Azzal a nyilvánvaló ténnyel sem kívánok foglalkozni, hogy ennek a „sikeres” akciónak, és ennek az új, a teljes ismeretlenségből hirtelen felbukkanó szervezetnek kik a finanszírozói és miért, mert azt is tudja mindenki, hogy ingyen nem állnak ezrek metsző hidegben, hetekig az utcán. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy a vidékjárás is pénzbe kerül, benzin, szállás, elmaradt kereset, már ha az aktivistáknak van polgári állásuk, ahogy azt civilek esetében minden jóhiszemű ember feltételezi.
  • A nyitott társadalom és a liberális forradalom

    Ezt a címet a CEU (Central European University) rektorától kölcsönöztem. Mint ahogy az írás egy része is az ő előadásának ismertetésére vállalkozik, azzal a céllal, hogy a magyar nyilvánosság képet kapjon arról, milyen társadalom-átnevelő, átalakító szándék mentén tevékenykedik a Soros György által alapított és pénzelt Közép-Európai Egyetem, illetve a mögötte álló Open Society alapítvány, amelynek leágazásai behálózzák az egész világot és mindenhol beleszólást követelnek maguknak a politikai és gazdasági élet irányításába.
  • Légy bátor, polgár!

    „A telefonálás nehezebb volt a kormányzásnál. Eleinte csak reggel 6-kor lehetett telefonálni, ha az ember felment Erfurt fölé, a Steigerwald magasságába. Csak éppen ekkor Bonnban még senki nem vette fel a telefont.”
  • Őszöd újratöltve

    „Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. Egyszer meg nagyon csöndben elmegyek. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.” Az őszödi beszédből idéztem. Egyértelmű, hogy a fentiek is hazugságnak bizonyultak.
  • Európai értékek és válságok – A liberalizmus új korszaka: a paranoia

    Ami a pozícióban levő elit szerint a populisták lázadása, az a valóságban kultúrharc a javából. A frontvonal egyik oldalán a nép, a tömegek, a nemzetek állnak, velük szemben pedig a globalizált, multikulturális, multietnikai projektben érdekelt elitek ássák be magukat lövészárkaikba. Ez utóbbiak fő jellemzője az a görcsös igyekezet, amivel hitet tesznek az új, a modern, értsd: haladó eszmék mellett, lefitymálva mindent, ami a többségnek fontos és értékes. Ez a küzdelem tehát a nemzeti értékek, a hagyományok és szokások, illetve az ezeket elvető, és az újat még csak homályosan láttatók között folyik. Életminőségünk, vagyis kulturális azonosságunk, identitásunk megőrzése, végső soron tehát a megmaradásunk forog kockán ebben a harcban.
  • Amit a szenvedéslicitről tudni érdemes

    Miközben a különböző kisebbségi identitású áldozati csoportok a felszínen folyamatosan rivalizálnak egymással, valójában együtt harcolnak közös értékeink, hagyományos intézményeink, a számunkra mintát adó tekintélyek, szerepek aláásásáért.
  • Egy akaraton

    Meggyőződésem, hogy soha sem volt még ilyen kemény és vastag fal múlt és jelen között, mint napjainkban. Az idő egyszerre lett sűrű és híg: már az öt évvel ezelőtti események is olyanok, mintha egy teljes évszázad telt volna el azóta, miközben gyakran arra sem emlékszünk, hogy tegnap vagy tegnapelőtt mi történt velünk. Ezért, hogy a fiatal nemzedékek számára 1956 magyar forradalma és szabadságharca olyan messzeségben van, mint 1848. Csak halkan mondom: 1848 és 1956 nélkül kihunyt volna belőlünk magyarokból az a képesség, hogy szabad közösségként építhessünk magunknak jövőt.
  • Ausztria? Az mi? És mivégre?

    Az osztrákok szemmel láthatólag nem tudnak mit kezdeni Habsburg örökségükkel. Márpedig anélkül kik és mik ők? Az a maradék, melynek egyetlen vágya az volt, hogy csatlakozhasson Németországhoz, amit megelégedésükre és megkönnyebbülésükre az 1938-as Anschluss-szal el is értek? A második világháború után újra önállóvá kellett válniuk, amit az osztrák államszerződés óta megtapasztalt egyre nagyobb jólétben egészen kellemesnek találnak.
  • Az elárvult hagyaték

    Merkel 2011 óta dolgozik azon a paradigmaváltáson, melynek célja, hogy a kereszténydemokrata CDU-t kereszténytelenítse, vagyis a párt nevében szereplő „C” betű jelentését keresztényről központira, értsd: centrálisra változtassa. Az új, merkeli, kereszténytelenített Central Demokratische Union olyan párttá lett, mely nyitott az ateista és a más vallású, értsd: muszlim tömegek előtt.