Komoly szakmai és emberi kurázsi kell egy ilyen könyv megírásához. Gáborról tudjuk, hogy az extravagáns dolgok nagymestere, szereti meghökkenteni az olvasóit. Most is ezt tette intellektuálisan magas színvonalon.
Méltó és fontos, hogy Soros György és Orbán Viktor, korunkat meghatározó, a két világerőt személyében megtestesítő, két önmagán túlmutató embert így, párhuzamba állítva kettejük világképét és harcát egy magyar elemző írta meg. Ez szükségszerű, hiszen más kultúrából nem is lehet úgy megérteni személyüket, mint a magyarból. És szükségszerű az is, hogy konzervatív gondolkodók körébe tartozó szerző írta meg Soros György és Orbán Viktor harcát, ugyanis a konzervatív-szuverenista körök azok, amelyek a feloldhatatlan szembenállás ellenére sem tagadják meg ellenfelüktől annak ember voltát. Méltónak tartom a könyv utószavában Orbán Viktor megszólaltatását ellenfeléről, Soros Györgyről, aki szerinte nem magyar származású ember, hanem magyar ember, akinek, ha úgy hozná a sors, akkor az általa vezetett Magyarország éppen ezért védelmet nyújtana. Ez fordítva bizonyosan fel sem merülhetne, de konzervatív-szuverenista részről ez az emberi magatartás az, amit elvárunk önmagunktól és egymástól. A két ember összehasonlítása is ebben a szellemiségben íródott. Ezért is tud sok, valóban fontos, a rendszerváltoztatástól a jelen küzdelmeinken át a ma már világszerte, országokon belül és nagyhatalmak között zajló küzdelem megértését segítő történeti tényt és gondolatot átadni.
De mi ez a két világerő? Az egyik a világkormányzásra törő, a nemzeti eszmét és a hagyományos társadalomszervezést eltörölni igyekvő progresszív-liberális internacionalizmus, amelyet Soros György személyesít meg, G. Fodor Gábor szavait idézve „államtalan államférfiként”. A másik a konzervatív-szuverenizmus, amely a nemzetek világát, a családokból építkező társadalmat tekinti az emberi méltóság és a folytathatóság alapjának. Ezt képviseli Orbán Viktor, nem csak Magyarország számára, hanem ma már az Egyesült Államoktól Kínáig mindenhol.
Orbán Viktor kellett ahhoz, hogy megtudjuk, ki Soros, és Soros kellett ahhoz, hogy a világ megtudja, ki Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök volt az, aki számára egyértelmű volt az, hogy van, ami egész egyszerűen nem eladó. Ebből táplálkozott az, hogy a saját cselekvőképességét, a FIDESZ cselekvőképességét megtartva mindenkor ki tudott állni az ország szuverenitásáért. Ezt azzal a nemzet nélküli államférfival szemben is képviselni tudta, aki ma már közel 150 országra kiterjedő hálózatát és befolyását arra építette, hogy minden és mindenki megvehető.
Soros az igazán profi befektetőkre jellemző módon rendkívüli tehetséggel rendelkezik az értékek felismerésében. De nem csak az értékeket, hanem a struktúrákat is felismeri. Hogy mi az a tartópillér, amelyet ha megszerez, akkor utána jön minden más is. Így történhetett, hogy még a rendszerváltoztatás hajnalán felajánlotta, hogy a Kádár-korszakban a bevallott mértéknél is súlyosabban eladósított Magyarország adósságállományát átvállalja, ha ezért cserébe megkapja az OTP-t, és pár más stratégiai vállalatot. Ahhoz, hogy ma is legyen mit védelmeznünk, és legyen mire építenünk a jövőnket kellett az is, hogy ezt az ajánlatot Orbán Viktor három elődje is elutasítsa: Antall József, Boross Péter és Horn Gyula is. A befektető, aki birodalmat akar építeni, az személyekbe is fektet. Elismerésre méltó tehetségkutatónak bizonyult Soros György, nem véletlen, hogy a Fidesz meghatározó alakjai és természetesen Orbán Viktor is fennakadt a szűrőjén. De ez Bibó Szakkollégiumban edződött csapat, amelynek szocializálódásában kollégiumigazgatóként magam is aktív szerepet játszottam, más volt, mint a többi. Képesek voltak lemondani anyagi lehetőségekről, dicsőségről, az identitásuk, autonómiájuk és az önálló cselekvőképességük megőrzése érdekében. Ezek a gyökerek állnak Orbán Viktor meggyőződése és személyi politikáját is átható filozófiája hátterében, amely szerint a karakter, a jellem számít igazán, minden más megtanulható.
A Bibó szakkollégiumi idők kapcsán szolgálhatok saját adalékokkal a könyvben megírtakhoz képest – ha lesz a könyvnek második kiadása, ami igazán méltó volna, akkor ahhoz fel is ajánlom személyes információimat, történeteimet. Kicsit sajnálom is, hogy ezekkel nem élt a Szerző az egyébként kiválóan megkutatott könyvének megírása során. A saját személyemet illetően tán pontosíthatnék annyit, hogy sosem terveztem pártkarriert, amit csak a történeti hűség érdekében tartok szükségesnek megjegyezni, hiszen a szakkollégium építése mellett döntöttem. Kétségtelen az oroszlán szelídítés nem volt egyszerű, de nézzenek rá a szakkollégium alapítóira, megállták a helyüket az életben!
A könyv egy modernkori Dávid és Góliát történetét meséli el, álljon itt néhány jellemző mondat:
„Viktor és Soros. A Viktor férfinév, a latin Victor névből származik, jelentése: győztes, győző. A Soros egy felvett név, eszperantóul van, jelentése: ››szárnyalni fog‹‹. Angolul will soar. Az eszperantó egyébként egy titkosszolgálati cucc, és Soros apja volt ennek az egyik legnagyobb magyar képviselője. De vissza a tárgyra! Szóval: van itt két magyar ember. Egy győztes és egy másik, aki szárnyalni fog.”
„Az egyik egy botcsinálta börzés, a másik meg egy botcsinálta politikus. A ››botcsinálta‹‹ azt jelenti, mintha jobb híján lenne. Soros filozófus akart lenni. Nagy filozófus. Viktor egyetemen akart tanítani, kezdeni akart valamit a jogi diplomájával. Aztán, jobb híján, ››botcsinálta‹‹ módon, az egyikből egy milliárdos tőzsdecápa, a másikból rekorder miniszterelnök lesz, a legjelentősebb magyar politikus az elmúlt százhetven-valahány évben – attól függ, hogy honnan kezdjük a számolást. Talán azért is annyira sikeresek a maguk pályáján, mert egyiket sem fogadta be az értelmiség. Egyiknek se szokása a megbocsátás. Mindkettő nagyon keveset alszik és nagyon sokat dolgozik. Soros is, Viktor is megdolgoztatja az embereit, de nem kérnek többet tőlük, mint amit maguk beleadnak. Ők mindent beleadnak. Azt beszélik róluk, hogy érintésük egyszerre a történelem és a lélek. Mindkettőt szeretik és gyűlölik. Aki az egyiket szereti, az a másikat gyűlöli. Ebből is látszik, hogy ellenfelek.”
„De míg Viktor, akárcsak egy bokszoló, szemtől szembe szeret harcolni, addig Soros, akárcsak a Toldiban a cseh vitéz, hátulról és gáncsolva. Viktor a közönség, a választók előtt, Soros a színfalak mögött, a publikum elől rejtve. Viktor megméretteti magát, és a szavazatban hisz, Sorosnak esze ágában sincs az emberekre bízni a sorsát, a pénzére fogad.”
„Viktor szerint a többséget maga mögött tudva kell megharcolni az igazságért. Soros szerint neki attól függetlenül igaza van, hogy mit akar a többség. Viktor szerint a szuverenitás a legfontosabb, hogy képesek legyünk mi magunk döntést hozni saját magunkról. Soros szerint viszont így túl sok esélyt adunk annak, hogy akár rossz irányba is fordulhatnak a dolgok… [például nyer egy számára nem kívánatos rezsim].”
G. Fodor Gábor könyve nemcsak a múltat tárja fel, nemcsak azt meséli el, hogy hogyan jutottunk ide, de kifejezetten jövőbemutató is.
Az egyik legfontosabb tanulság Orbán Viktor és Soros György életútjából és a rendszerváltoztatás előtt kezdődött, vagyis korszakokon átívelő történetből az az, hogy ez egy örök küzdelem, egy vég nélküli játszma.
Csatáról csatára helyt kell tudni állni benne. Megérkezés, olyan, amikor megnyugvás van és háborítatlanul lehet fejlődési pályánkat építgetni: olyan nem volt és nem is lehet. Amit tenni lehet azért, hogy az örök küzdelmek során jól tudjuk képviselni az ország érdekét, az az, hogy magát a küzdelmet is fel kell tudni használni az ország felemelésére. Hogy ezt sikerült idáig megtenni, azt ennek a könyvnek a megszületése is mutatja. Aligha lehetne más országban, más kultúrában kiegyensúlyozottan tárgyalni a két világerőt és az egymással szembenálló vezéralakokat. Így lehet Magyarország egy olyan sziget a világban, ahol valóban szólásszabadság van, ahol megengedett nemcsak a progresszív-liberális gondolat méltatása, de a konzervatív-szuverenista szemléletnek is hangot lehet még adni. A két világerő közötti vég nélküli játszma jellemzője, hogy korszakról korszakra módosulhatnak benne a játékszabályok, változhatnak a személyek is, de az államok általi és az államokon kívüli hatalom, a civilizációszervezés egymással összeegyeztethetetlen formái közötti küzdelem folytatódik.
A június 9-i helyhatósági és európai parlamenti választásnak is ez a tétje: mely civilizációformáló erőnek szavazunk támogatást, miben találjuk meg az emberi méltóság tiszteletét, miben látjuk az emberhez méltó folytathatóságot. A tét e tekintetben is hatalmas. Mindenkinek ajánlom a könyv elolvasását. Bár bennfentesként olvastam, hiszen ebben a világban mozoghattam, annak kezdetétől fogva, engem is magával ragadott.
A szerzőnek gratulálok hozzá, önöknek pedig jó olvasást kívánok!
A laudáció 2024. május 13-án hangzott el a Terror Háza Múzeumban G. Fodor Gábor: Orbán kontra Soros című könyvének bemutatóján.