Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Olajembargó – Draghi miniszterelnök össze-vissza törte magát

Az Európai Tanács elfogadta az Oroszország elleni szankciók hatodik csomagját. Hivatalosan embargót mondott ki az orosz olaj behozatalára, valójában azonban másról van szó, az embargó ugyanis felfüggesztést jelent, márpedig szó sincs róla, hogy az Unió az ukrajnai orosz hadművelet végeztével visszatérne a korábbi gyakorlathoz. Oroszország más vásárlók után néz tehát, miránk pedig fájdalmas közeljövő vár.

Orbán Viktor hazai választási győzelme után most az európai színtéren járt sikerrel.

Elérte, amit akart: Magyarországra nem vonatkozik az orosz nyersolajra kivetett behozatali tilalom. Ezek a szankciók nem károsítják tehát meg a magyar gazdaságot, sem a magyarok életét. A határozottság ezúttal is kifizetődőnek bizonyult. És a magyar álláspontnak hála, más országok, így Németország vezetői is jó eredménnyel, vagyis halasztással a tarsolyukban térhettek haza.

Az Európai Tanács szemszögéből nézve ez kudarc, hiszen egysége megbomlott. Össze-vissza azonban csak mi törtük magunkat, hiszen mi is kérhettünk volna halasztást, akárcsak Németország, Draghi miniszterelnök azonban úgy látta jobbnak, ha nem kér, pedig ezzel rövidtávon súlyos kockázatoknak tette ki gazdaságunkat. Akárhogy vesszük is, nem az olasz nép érdekében járt el.