John Locke-ot, a híres 17. századi filozófust gyakran nevezik a modern liberalizmus atyjának. Nemrég előkerült eddig ismeretlen művében, a „Miért is tűrjük a pápistákat, akárcsak mindenki mást” (1667 ̶ 1668) még liberálisabbnak és toleránsabbnak mutatkozik, mint hihettük. A szöveg évszázadok óta hevert észrevétlen a levéltárban, mígnem Locke kutatója, J.C. Walmsley ráakadt. Mint kiderült, a korábbi közfelfogással ellentétben, miszerint Locke sosem érvelt volna amellett, hogy a katolikusokat is tolerálni kell, ebből a mindezidáig ismeretlen dokumentumból kiderül, hogy éppenséggel nagyon is fogadókész volt erre a gondolatra, sőt, megfontolás tárgyává tette a mellette szóló érveket.
Locke eddig ismeretlen kézirata
A mai embernek nem is olyan könnyű felfognia, mekkora jelentősége van a különféle vallási meggyőződésű emberek iránti tolerancia hirdetésének. Korunkban a vallásszabadság és a versengő hitek iránti tolerancia a nyugati társadalmak alapvető értékei közé számítanak. De nem is olyan régóta van így. Kulturális és erkölcsi értelemben a tolerancia eszménye nagyon is újkori. A 17. századig a más vallások, vélemények és hitek iránti toleranciát erkölcsileg hitványnak ítélték, ha ugyan nem egyenesen eretnekségnek. Jacques-Bénigne Bossuet francia teológus még 1691-ben is azt hirdette, hogy a katolicizmus minden vallások közül a legkevésbé toleráns. „Jogomban áll üldözni önt, mivelhogy igazam van, önnek viszont nincs igaza” – hangoztatta. Pedig a 17. században már változóban volt az egymással versengő nézetek és vallások megítélése. Abban a korban Európa-szerte gyakran polgárháborúvá fajuló elkeseredett vallási ellentétek dúltak. A vallási türelmet akkoriban az a gyakorlatias megfontolás segítette érvényesülni, hogy valamilyen mértékű tolerancia híján elkerülhetetlenné válik a megfékezhetetlen erőszak és vérontás. Az európaiak egy jelentős kisebbsége ekkor arra a felismerésre jutott, hogy társadalmainak fennmaradása elképzelhetetlen tolerancia nélkül.
Miközben egyesek gyakorlatias megfontolásból közelítettek a tolerancia felé, a világias és racionalista gondolkodás is egyre hódított. Ennek eredményeképp erősödött a vallási dogmatizmus iránti szkepszis és intolerancia. Ebben a történelmi helyzetben kezdett kiemelkedni és hiteles szellemi erővé válni a liberalizmus.
Az új toleráns irányzatot Pierre Bayle, Baruch Spinoza és más filozófusok neve fémjelezte. John Locke náluk is messzebbre ment, ugyanis koherens filozófiai érvrendszert dolgozott ki annak érdekében, hogy a tolerancia a közélet vezérelvévé váljék. Híres kötetét ̶ Levél a vallási türelemről ̶ bízvást tekinthetjük a modern liberalizmus egyik alapdokumentumának.
Locke mindenekelőtt arra törekedett, hogy megóvja a vallási hitet az állami erőszaktól. Amikor a vallási türelmet hirdette, az volt a célja, hogy a hatóságok ne szóljanak bele az egyes ember lelkiismereti és életmódbeli döntéseibe. Azt vallotta, hogy az ember fejében és szívében lakozó vallásos hitet nem helyes állami szabályozásnak alávetni. A hatalmi eszközökkel kikényszerített hitből eleve nem sarjadhat őszinte meggyőződés, és ha az állam ilyesmire törekszik, önnön hatalmának ésszerűsége iránt ébreszt kétséget. A vallási toleranciát ezenkívül már csak abbéli meggyőződésből is a legjobb megoldásnak tartotta, hogy az igazság nem kényszeríthető ki kívülről, hanem csak belülről fakadó igazságkeresés eredménye lehet.
Locke tehát igen messzire ment a más vallásos hitek iránti türelem hirdetésében, a katolikusokra azonban vonakodott kiterjeszteni a türelem elvét. A protestáns Anglia elkeseredett vallási küzdelmei közepette a katolikusokat egy idegen hatalom ügynökeinek állították be. A katolikusok iránti intoleranciát azonban Locke nem vallási okokkal magyarázta, hanem a politikai szükséggel. Nem vallási alapon kellett, úgymond, megkülönböztetni a katolikusokat másoktól, hanem politikai megfontolásokból. Locke az államra leselkedő veszélyt látott a katolikusokban – a katolikusoknak, úgymond, nem jár oltalom, mert egy idegen hatalomhoz köti őket hűség.
Most azonban, hogy előkerült az értekezés, melyben Locke kifejti, „Miért is tűrjük a pápistákat, akárcsak mindenki mást”, kiderült, hogy a 17. század minden vallási ellentéte közepette is Locke kifejezetten foglalkozott a gondolattal, hogy a tolerancia elvét a katolikusokra is kiterjesszék. A jelek szerint tehát méginkább megelőzte korát, mint korábban feltételeztük.
A Locke-hoz hasonló nyitott gondolkodású és igaz liberális gondolkodók kis csoportjának köszönhetjük, hogy a tolerancia és a szólásszabadság értékei megragadták az emberek képzeletét. Az elmúlt évszázadok során az egyre terjedő vallási türelem lassan utat nyitott az egyéni lelkiismeret parancsát követő vélemények, hitek és magatartások szabad gyakorlása előtt. Hiszen a tolerancia elválaszthatatlan a hitbéli és lelkiismereti szabadságtól. A türelem eszménye tisztelnünk rendeli az embereknek azt a jogát, hogy hitük és meggyőződésük szerint éljenek, függetlenül attól, hitük és meggyőződésük ellentétes-e a mienkkel.
Ösztönözzön a „Miért is tűrjük a pápistákat, akárcsak mindenki mást?” arra, hogy vegyük komolyan a tolerancia elvét. A toleranciát napjainkban szüntelen kihívások érik. A szólásszabadságot kormányzati és nem kormányzati intézmények veszélyeztetik a maguk beszédtörvénykönyveivel és nyelvrendészeti tevékenységével. Megesik, hogy az emberek legbensőbb gondolatait is betegesnek, ha ugyan nem egyenesen bűncselekménynek bélyegzik, s ezzel kifejezetten kétségbe vonják a hitbéli és lelkiismereti szabadság elvét. Amerikai egyetemeken a gólyákat műhelyfoglalkozásokra íratják be, s ott ‘tudatosítanak’ bennük mindenféle ügyeket, ami kerülő úton ugyan, de annyit tesz, hogy kitanítják őket arra, miképp gondolkozzanak.
A tolerancia túlságosan is becses jószág, semhogy lemondhatnánk róla csak azért, mert egyesek elő akarják írni, mit mondhatunk és hogyan gondolkodhatunk. Az a veszély fenyeget, hogy elfelejtjük, mit is jelent a tolerancia, ez az eszmény, amely kéz a kézben jár az egyén és a közösség szabadságával. Tolerancia nélkül nem lehetünk szabadok, nem élhetünk aránylag békében egymással, nem követhetjük lelkiismeretünket, nem gyakorolhatjuk erkölcsi önállóságukat, az igazság keresése közben nem követhetjük a magunk útját. Ezért kell hát életben tartanunk a 17. századi liberális gondolkodók nagy felfedezését, a tolerancia szellemét.
(Az írás angol nyelven itt jelent meg.)
(Kép forrása: itt)