Látószög blog

Schmidt Mária blogja
Tovább a tartalomhoz Ugrás a lábléchez

Balatoni fiúk

Hadd kezdjem egy személyes vallomással! Nem tudom, milyen lehet 21 évesen meghalni. Miután az ember gyermekfejjel végigélte a háborút, a kettős megszállást, a rákövetkező nélkülözést, a diktatúra kiépítését és annak könyörtelen működtetését. Nem tudom, mert már 35 éves vagyok; nekem már éppen, hogy kisdobosnak sem kellett lennem, és ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek oroszul tanulni sem volt kötelező. Annyit tudok, hogy többéves hadifogság után arra tért haza a nagyapám, hogy szüleitől elvették a kis vasüzemet és az udvarát körbevevő házat, amelybe a dédszüleim rövidesen, egymást követve, egy éven belül bele is haltak. Másik nagyapám pedig csak úgy volt hajlandó a főtéren sétálni apámmal, ha eltakarta az arcát: ne is lássa a gyerek a Lenin-szobrot! Egyikük sem lépett be a pártba, a Kádár-rendszer hivatalos társadalmi élete melletti árnyékéletet éltek: szorgos munkával, régi emlékekkel, polgári reflexekkel és templomba járással. Mindenkinek megvan a maga családi története, s a mienk – azt hiszem – ezek közül még csak nem is a legsúlyosabb. 

Az 1945 és 1956 közé eső több mint tíz év, vagyis a „terror évtizede”, látszólag csendes beletörődéssel telt, de a parázs alatt valójában mindvégig ott volt az a tűz, amely majd októberben felemészti a diktatúrát. Németh László plasztikus megfogalmazása szerint a helyzet hasonló volt ahhoz a kazánéhoz, amely nem akkor pattan szét, amikor a legjobban fűtik, hanem amikor egy kicsit lejjebb veszik róla a hőmérsékletet… 


Magyarország szovjet megszállása és a kommunista hatalomátvétel után országszerte kisebb ellenállócsoportok jöttek létre, amelyek célja a kommunista rendszer megdöntése volt. Ki éjszakai röplapozással, ki a kolhozosítással szembeni makacs ellenállással, vagy éppen gyári szabotázzsal cselekedett az elnyomás és a megszállás ellen. Jegyezzük meg: kommunista zsarnokság nélkül nem lett volna itt a szovjet Vörös Hadsereg, és megszállók híján nem lett volna diktatúra – ezt mindenki tudta. Az ’50-es évek elején egy politikai vicc meséléséért is évekkel kellett fizetni, határsértésért golyó járt, Recsken politikai rabokat dolgoztattak, a hortobágyi pusztaságba pedig kitelepített családok ezreit száműzték – éljenek meg ott, ahogy tudnak. 

A Rákosi-diktatúra éveiben országszerte többtucatnyi szervezett ellenállócsoport működött, nagyjából ezer taggal, akiket további ezrek segítettek információkkal, hallgatással, élelemmel vagy jó szóval. A legnagyobb szervezetek az Alföld déli részén jöttek létre. Ilyen volt a Sárréti Sasok, a kivégzésekkel megsemmisített Fehér Gárda vagy a kis viharsarki zsákfalu, Békéssámson fiataljaiból álló Magyar Ellenállási Mozgalom, amelyet csak öt év után sikerült felszámolni. A húsz Békés megyei fiatal összesen 186 évnyi börtönbüntetés kapott, immár Nagy Imre alatt. (A viharsarki antikommunista ellenállók emlékének a Terror Háza Múzeum kiállítást szentelt a faluban, amely 2015 októberében nyílt meg.

Ennek a földalatti történetnek fontos része volt, amikor tizenéves Balaton-felvidéki fiatalok egy csoportja a háború után összegyűjtötte a német és a szovjet katonák által Balatonfüred és Balatonalmádi környékén elhagyott fegyvereket, majd elrejtette azokat. Hat évvel később, 1951-ben 8-10 középiskolás fiú elhatározta, hogy megdönti a rendszert, és elzavarja a szovjet megszállókat. Megalapították a Magyar Partizán Szövetséget, későbbi nevén Magyar Nemzetvédelmi Szövetséget, vezetőjüknek pedig egy idevalósi fiút, Ungár Józsefet választották. Társaival a diktatúra legsötétebb éveiben elővették az összegyűjtött fegyvereket, terveket gyártottak, készülődtek. Felszabadító háborút kezdtek volna, kinevették a lehetetlent és nem féltek semmitől. Hiába, a nagy katolikus író, Georges Bernanos szerint „az ifjúság láza tartja egyensúlyban a világ hőmérsékletét”

képUngár József szobra Balatonalmádiban, a Szent Erzsébet Ligetben kialakított Büszkeségpontban, Pogány Gábor Benő alkotása

A „balatoni fiúk” megpróbáltak kapcsolatba lépni a nyugati titkosszolgálatokkal is, azonban ekkor lebuktatták őket. 1952 októberében a csoport tagjait letartóztatták. A fiatalokat Budapestre, a Gyorskocsi utcába szállították, ahol folyamatos volt a verésük és éheztetésük. A bíróság végül „népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben” találta őket bűnösnek. Míg a békéssámsoniak perében két halálos ítélet született, másodfokon életfogytiglanra változtatva, addig itt négy fiatalt ítéltek halálra s ebből kettőt végre is hajtottak! A két életfogytiglanra módosított ítélet mellett másik két balatoni ellenálló összesen 27 évet kapott. 

A 21 éves balatonalmádi Ungár Józsefet, valamint 19 éves társát, a balatonfüredi Bata Ferencet 65 évvel ezelőtt, 1953. augusztus 18-án végezték ki. Kettejüknek együtt összesen negyven év adatott meg az életből. 

A szovjet Népbiztosok Tanácsának rendelete így szólt a bolsevik puccs után egy évvel, az orosz polgárháború kezdetekor: „főbelövés jár mindazoknak, akiknek közük van a fehérgárdista szervezetekhez, összeesküvésekhez és lázadásokhoz”. A szabadság elleni recept nem változott 35 év múlva Magyarországon sem. De a mi megoldásunk is mindig ugyanaz, hogy a totalitárius zsarnokság soha többé ne térhessen vissza. Bátorság és szabadság – ezek kéz a kézben járnak: az egyik nélkül nem szabad, a másik nélkül nem lehet élni. 

Köszönöm Ungár József, köszönöm Bata Ferenc, hogy szabadon élhetek!  

 

(A Balatonalmádiban tartott ünnepi megemlékezésen elhangzott beszéd szerkesztett változatát közöljük.)